Vajon ez a lemez csak a drogokról szól? Vagy eleve egy drog? Manson a hivatalos honlapon a lemez megjelenése előtt így jellemezte az albumot: „Egy tabletta, mely teljesen elvarázsol”. A kísérteties alak, Coma White egy lány, egy szellem, esetleg egy drog, vagy éppen mi, vagy csupán egy látomás. A kiüresedett, mániákus erő, a sivár, reménykedő, kétségbeesett hangsúly, a divatos megjelenés, melynek célja, hogy megossza a drog által okozott élvezeteket veled és velem annyira közvetlenül, amennyire csak lehetséges – a lemez önmaga a saját a drogok ránk gyakorolt hatásának megtestesítője is egyben? És valójában mi is ez a fajta függőség? Bármi, amire rászoksz? Vagy metafóraként megfogalmazva – gyors formája az apátiába merülésnek és az elvonási tünetek megjelenésének, a bénultság, a hányinger és annak az élvezete, hogy szarsz magasról az egészre?

Vagy netán az abszolút hatalomról szól, és az onnan való lesüllyedésről, valamint hogy mit veszítesz, és mit nyersz ezen? Vagy a lélek megnyílásáról, begyógyulásáról? Ezt te döntöd el, tehát rajtad áll, hogy számodra mit jelent.

Nem lehet úgy hozzáállni ehhez a bánatos, csodálatos albumhoz anélkül, hogy ne tudjuk, mi volt ezelőtt; összefüggéseiben ez már egy kész teremtménynek számít…

Először is, közvetlen elődje, az Antichrist Superstar az elbeszélése annak, hogy a narrátor miként találta meg önmagát. Az énekes elmondta, hogy a Mechanical Animals az Antichrist Superstar folytatása és annak közvetlen következménye is egyben. Ez már sokat elárul. Amint azt tudjuk, az Antichrist Superstar apokalipszise a belső, felfogható világot szétrombolta, de a külső, „való” világot nem. Ez legjobban annak teljesedett be, aki azt megálmodta és megteremtette. A Mechanical Animals világnézete olyan, mint ébredés egy öngyilkos kísérlet után: fájdalommal teli szemszöge olyas valakinek, aki egyszer már bevégezte, és nem számított arra, hogy még lesz dolga evvel a világgal, és a ronccsal, melyet magából csinált. A másodlagos összefüggés a művet ért hatásokban és eredetében van. Ha ez dokumentuma annak, hogy narrátorunk miként nyerte vissza érzelmeit és ártatlanságát, akkor okként kezelhető, és egyben annak a zenének a visszhangja, melyet gyerekként hallgatott. Az ok egyértelmű, és az eredmény kecses bájt és egy kevés bűnjelet öntött az alkotásba. Harmadikként pedig, Los Angeles. Nem elhanyagolható, hogy a dalok akkor születtek, amikor ebben a városban élt, mely az emberi élet pusztításáról híres. Ha úgy tűnik, mintha több zombit és szörnyet látna maga körül, mint azelőtt, az azért van, mert ezt választotta – a lélek ébredése olyan helyen zajlik le, mely ezeket megalkotja. Manson megfigyelte, hogy Los Angeles felemészt, ha nincs benned elég akaraterő. Valószínű, hogy néhány Mechanikus Állat azok közül, akiket ő megfigyelt, olyan emberek, akik így „emésztődtek fel”.

De a végső eredmény sokkal több, mint ha csak a részeket vesszük egybe. A Mechanical Animals keserű bánatában megjelenik néhány reménysugár, ezt jelzi a narrátor törhetetlen kő szívének fokozatos kitárulkozása. Ez a hosszú keserves út kifelé a pokolból; és ilyen messzeségben már ideje kicsit körülnézni.

Fontos: A borító két részre tagolódik, egyik fordítottja a másiknak, felénél elválasztva. Az egyik oldal az album elülső borítóján szürkés háttérben meztelen, kétnemű, és egyben nemtelen Földönkívülit (Alien), a másik oldal a csillogó, gyilkos kinézetű, új rock sztár alteregót, Omegát ábrázolja. Nem ugyanaz: Omegának emberi keze van, öt ujjal, de az Aliennek összesen van hat ujja. Ezért lényeges, hogy egyes dalok a borító melyik oldalán találhatóak; eszerint lehetnek [A], mint Alien, valamint [O], mint Omega jelzésűek.

(„Én vagyok az Alien és az Omega, a kezdet és a vég”… O, mint Omega, az utolsó; A, mint Alfa, az első. A, mint Alien. A, mint Angyal.)

1. Great Big White World [A]

„A világűrben a csillagok nincsenek közelebb…” Mély és messzi, mint az éj sötétje, mint a szomorúság, mely fájdalmát okozza. Ez az elsőre meglepő bevezető nóta bemutatja a Mechanical Animals központi képét, amint egy űrhajós a világűrből a Földre tekint – kapcsolat nélkül, elhagyatottan lebeg a semmiben, „nem a ti világotokhoz kapcsolódva”. Ez a „ti” világotok, nem az övé, mert amit lát, az egy kietlen, élettelen, színeit és hőjét vesztett bolygó, melyről minden élő kipusztult. „Szerettük magunkat” – sírja gyászos hangon – „Szerettünk valaki mást”. De semmi mást. Narrátorunk megpróbálja összeilleszteni utazásának összetört emlékeit, de csak részekre tud visszaemlékezni: A pokol hideg volt, telis tele összetört vázákkal, és helyes tövisű rózsákkal. És az út onnan hosszú, és kemény volt. „Szűz Mária elvetél, de mi imádkozunk, mint a rovarok” – ha az imádkozó sáskára gondolunk, szürkés, ufószerű fejével, és szemeivel. Rovarszakértők szerint ennek a póznak a tiszteletteljessége jelzi a zsákmányra való várakozást; imádságaink olyan telhetetlenné és lélektelenné váltak, mint akiket utáltunk, a semminek címezve azokat. (Végül egy jól-imádkozó-sáska megvilágosodik) Azt gondoltuk, hogy evvel a világgal már mindörökké bevégeztük, de visszatérve még sivárabbnak tűnik, mint azelőtt, és semmink sem maradt, csak az evilági károk („Minden öltésem viszket, a gyógyszerem erőtlen”), és az ebből fakadó magányos szenvedés. És a fájdalomcsillapítók elfogynak… Az ötlet, hogy evvel a dallal kezdjék az albumot, briliáns megoldás volt. Művészi bája, elégikus szomorúsága, narrátorunk kegyvesztettsége – semmi sem fejezhetné ki egyértelműbben, hogy a dolgok megváltoztak. Eljött az alkalom, hogy tisztelettel adózzunk Pogonak, akinek billentyűjátéka jelenti a szám szívverését, mint az albumon még sok más számban. Emellett rideg és tündöklő ragyogást ad a dalnak és az egész műnek. Tökéletesen impozáns és technikailag is remek, mindig úgy adva bele a hangzásba, hogy az ezáltal csillogóvá és ragyogóvá válik. Talán Pogo a Mechanical Animals album zenei sztárjának is mondható. A dal földön kívüli tája gyönyörű, az emberi élet számára még kedvezőtlen körülményekkel, majd ezt egy monumentális, jajgató gitárszólót hallhatunk, mely úgy visít, akár egy mentőautó szirénája. A végén fenséges orgona zárja le a részt, mely lassan a csendbe veszik.

Habár egyesek egyértelműen eredeztetik David Bowie „Space Oddity”-jétől, de talán a „Moonage Daydream”-hez több szál fűzi.

2. The Dope Show [O]

A második téma kezdete. Gyorstanfolyam, hogy miként maradj életben egy cápákkal teli medencében: „hogy úszhass, nyelned is kell”, utalva az élvezetek széles tartományára. Hamis, merész és csábítóan ólálkodik, jellegzetes Gary Glitter-es ütemekkel, bevezetve az Omega számok lendületét, belső feszültségét. Mégpedig ezek a dalok vérbeli rock ’n’ roll darabok és közönség kedvencek: őrjítő kidíszített szerkó és gyémánt kirakásos csizma fokozza az izgalmat, de ez a csillogás vegyül a keserves önutálat nyomasztó jelenlétével. A The Dope Show rövid vázlata napjaink alapvető hibáinak: pillanatnyi népszerűség ( „Szeretnek, amikor ott vagy az összes címlapon / Ha lekerülsz onnan, mást szeretnek” ), érzéketlen szex ( „Van itt tömérdek csinos, csinos darab, Akik fel akarnak repíteni a csúcsra / De az összes csinos, csinos darab / Egyedül fog hagyni / És szétroncsolja a tudatod” ), üres csillogás, a lélek árucikké válása ( „Szeretjük az arcodat / Igazán el szeretnénk adni téged” ). (Valószínűleg az 1997 végét jellemző időszakra gondol, amikor felkeresték ajánlatok tucatjaival, hogy álljon kamera elé a magazinok címlapfotóihoz.) A többszörös személyiségek a szélsőséges stressz hatásaként alakulnak ki, láthatóvá téve ma másik „énünket”, amely olyan dolgokat művel, melyekre te nem vagy képes. Omega itt klasszikus példa, harsány és cinikus, sebezhetetlen, de mindeközben egy szartömeggé növi ki magát, mely megnyomorítja a védtelen Alien alteregót, és vállat vonva félresöpöri a seggnyaló hírességeket. Ő csupán egy játékot játszik – egy játékot kell játszania, amire az alteregója nem képes – és ezt jól csinálja, megfigyelve, hogy miként használódik el a lelke. „Mi mind sztárok vagyunk a drogos show-ban” Talán kissé öntelten hangzik, de ha visszatekintünk, a „drogos show” egy felvonulás volt annak idején, mely figyelmeztetett, hogy mik lehetnek az élvezetek ördögi következményei. A „drogos show” sztárja talán éppen egy torzult gyerek, vagy egy összetört drogfüggő volt, aki már túl messzire jutott ahhoz, hogy bármit is tehessen.

A legnagyobb inspiráló hatással talán Bowie „Cracked Actor”-ja volt.

3. Mechanical Animals [A]

Lüktető, elsöprő erejű hangzás, kitűnő szintetizátorjáték, néha érzelmes akusztikus, néhol erőteljes metálos gitár, gyászos szarkasztikusságba ágyazva, mely olyan, akár a végzet, telis-tele visszautasítással és elveszett lelkekkel. Talán ez az album hordozza Manson nyelvújítási hajlamát a Portrait of an American Family óta: „neurophobic” ( neurotic = neurotikus, ideges; phobic = fóbiás ), „manniqueen” ( mannikin = manöken, modell; queen = királynő ), és a bájos „phenobarbidoll” ( esetleg phenomenal = rendkívüli; „barbi-doll” =barbibaba ). (Ezeket a szóösszetételeket elég nehéz magyarra fordítani, mivel még angolul is értelmetlenek, csakis az alkotó szavak jelentéséből eredeztethetőek.) Kire utal itt a „te”? Esetleg ez lenne első találkozásunk a képzeletbeli Coma White-tal? Manson semmi konkrétumot nem adott meg evvel a homályos alakkal kapcsolatban: néha „egy lány, akit Coma White-nak hívok”, de „néha Coma White te magad vagy”, és néha Coma White személyesíti meg mindazt, aminek alárendeltjei lehetünk. Ez a szám Coma White megmutatkozása, mint Manson „mechanikus menyasszonya”, aki „olyan üres, mint az ’ó’ a Mindenhatóban”, és kinek „arca egy halott sztáré” – felidézve a nagy karriert befutott filmkirálynőket és szupernovákat, metaforával élve, mint kiégett fényeket az égbolton. Manson viszont elutasítja: „Soha nem leszek az egyetlen számodra / soha nem fogom megmenteni tőled a világot”. Kitől? Ki és mi ez a kísértet? „Ez nem én vagyok, én nem vagyok mechanikus”, énekli panaszosan, „Csak egy fiú vagyok, aki az Öngyilkosság Királyát játssza” Ezen sorok megértéséhez kissé el kell kalandoznunk időben: Volt egyszer egy 15 éves srác, akit Richard Kuntz-nak hívtak, és öngyilkos lett. A CD lejátszójában az Antichrist Superstart találták meg. A fiú apja az amerikai Szenátus elé lépett, és megvádolta Mansont, mint a tömeges fiatal korban elkövetett gyilkosságok és öngyilkosságok fő okozóját, ( „gyermekeink sorra halnak bele ennek az embernek a zenéjébe” – mondta) és az Antichrist Superstart kézigránátnak nevezte, mely az ő fia tudatában robbant. Sokak szerint amikor Manson a számban „robbanni soha meg nem szűnő kézigránátnak” nevezte magát, akkor az öngyilkosságra utal. A strófa a „játssza” szóval vesz fordulatot: az Öngyilkosság Királyát, mint egy szerepet játssza, vagy ez csupán egy kártya, amit a játékba dobott? A Szív király a kártyajáték nyelvén Öngyilkos Király, mert úgy ábrázolják, mintha kardját saját fejére szegezné; a borítón stilizált ikonként jelenik meg a dalszöveg mellett. Ott, ahol a szöveg és az ikon látható, az Alien a jobb felső részen található, Omega pedig meg van fordítva. Valószínűleg az Alien / Földönkívüli az, aki az Öngyilkosság Királyának szerepére pályázik – melyet megtagad; csak ő tudja, hogy meg fog halni, de az Omega ezt akarja. (Talán szándékosan? Talán Omega elismeri önmagát, mint egy szerepet?…) Szerintem ezt a dalt bizonyos szempontból saját ál-személyiségéhez írta, ahhoz az énjéhez, melyet olyanok formáltak, mint Kuntz apja – Az Öngyilkos Királyhoz, A Veszélyhez, a feketébe öltözött Sátánistához, kinek varázsa vonzza a fiatal lelkeket. (Az „egy halott sztár arcá”-t először egyik üzenetében említette a hivatalos honlapon). Visszautasítja ezt a személyiséget, mivel egy média bábúvá vált, és mint mondja, többé nem érdekli, hogy milyen összefüggésben áll a világgal, mert „ez nem én vagyok”. Talán a fiatalokhoz, és egyben a fiatalok nevében is szól, védve őket, és önmagát, talán ezt mondja evvel: „mi csak gyerekek vagyunk, akik ennek az embernek a zenéjét hallgatjuk – az Öngyilkosság Királyáét – de nem voltunk a befolyása alatt”. Nem voltak mechanikus állatok, nem befolyás alatt játszottak, és ő az életre való elveszett esélyüket (vagy talán saját esélyét?) siratja: „Soha nem lesznek elég jók neked, rosszak neked / soha nem lesznek semmik, semmik egyáltalán”…

4. Rock is Dead [O]

Egy Judas Priest erővel végigsöprő zenei rémálom, melyből tisztán szűrhető ki az üzenet: „Minden, amit mondok, hazugság” – amit ez a vibráló, seggbebaszó rakétaként előtörő dal közöl. És az a la-la-la refrén… Manson elmondása szerint azokra az ellentétes véleményekre vonatkozó reakció, melyek a rock ’n’ roll bukásáról szóltak. Erre válaszol itt: „álljatok hátrébb, kölykök, és lássátok, hogy ez mennyire van így”. Ezen kívül egy kis maró megvetés a bulvárlapok mentalitásáról valamint a tömegek megvehetőségéről; és nem utolsó sorban a ’címlap rock”-kal szembeni utálatát fejti itt ki. (Figyeld meg a gúnyos A-ha-t amikor a ’rock’-ot és a ’shock’-ot énekli!) Erőteljes és lüktető gitár riffek, trillázó szintetizátor; ez csak móka, vagy ez az egész egy csalódott, szomorú kijelentés? Egy másik szemszögből ez egy célzott lövés az őt ért kevésbé ’világi’ kritikákra – „Megbotránkozás mindnyájatok fejében; Szóval basszátok meg az összes tiltakózót” – üvölti. „Isten a TV-ben van” ( „God is in the TV”… vagy esetleg „Goddess in the Tv” ( „Istennő a TV-ben”)?). Ez kissé egy akkortájban készült interjú egyik témájára emlékeztet, miszerint a szellem bárhol jól megtalálható, csak a vallásban nem, és hogy az Istenük egy üzleti vállalkozás, mint minden más. „Építs egy új istent / Hogy gyógykezelj és hogy majmolhass / Pótlékot nyújt nekünk / Beöltöztetett és valódi hamisítvány” Omega a csúcson, szexi magabiztossággal és szívós sztár-minőséggel veszi célba a körülötte lévő dühöt, először és utoljára. Gyere, szereted őt, nem?…

…de basszus, az Omega számok túl súlyosak ahhoz, hogy magával ragadjanak; színesek és olyanok, akár egy fény kavalkád: káprázatosak, de üresek és cinikusak. De ebből a szempontból ez a legerőteljesebb darab.

(Itt az alkalom, hogy kicsit eltöprengjünk ezen a káprázatos ikonon, Omegán. Mint láthattuk, Manson sötét ruháit hátrahagyta; Omega már fehér, tündöklő, aranyozott és piros ruhába öltözött. Szoláris megnyilvánulás, és a Szoláris Kereszt Angyala az egyenlőségre és az egyensúlyra utal. Manson egyszer azt mondta, hogy inkább érzi magát Jézusnak, mint Lucifernek; vajon az újjászületés valamint a visszanyert ártatlanság gondolata kiterjedt angyali szemléletté? Omega csillogó tollazata kissé Luciferre emlékeztet, ahogy a bűnbeesés és kiűzetés előtt kinézett, mint „ a gyönyörű reggeli csillag, mely Édenben sétált, ékszerektől és fényektől övezve”. Szent, Isten által is szeretett angyal volt… Manson deizmussal és a lélekkel nem tűnik olyan ellenségesnek, mint azelőtt, és az Alien/Angyal aspektus, Omega alteregója, tisztán született újjá, tetoválásai eltűntek. Talán ez a külső követi Omegát, ahogy a kártya megfordul Omegáról Alfára, és ezáltal az utolsóból lesz az első…)

5. Disassociative [A]

Fájdalmas, reménytelen és érzelmekkel teljes. „Elmondhatom neked, hogy mit mondanak az űrben” – narrátorunk egy ragyogóbb helyről közvetít, mint egy bukott csillag – „Hogy a mi földünk túl szürke / De ha a lélek túl digitális / A test így reagál rá”. A csúcstechnológia egyenlő az elembertelenedéssel; egy lélekbetegség, melynek vérzése kiszárítja a bolygót. Az idők végezetéig keservesen csöngő harangjáték: elhasznált emberek, elhidegülés, az Internet roncsoló hatása. Az Alien identitásának központi megnyilvánulása, mely vágyódásban, sebezhetőségben és félelemben nyilvánul meg. Csak most merjük megérteni és kitárni emberi érzéseinket, de az emberiség, úgy tűnik, megszűnt létezni. A gyengédség és hevesség váltakozása az énekes műve, ahogy a gitár melegsége és könnyedsége is. „Néha mi úgy járunk, mintha / Fejbe lőttek volna, szerelmem / Dalt írunk az űrben, mintha / Már eleve halottak és elveszettek lennénk” Az első szám már foglalkozott az album központi kérdésével: miért tompítjuk szándékosan érzelmeinket? Miért nem érzünk? Először itt képes valakit „szerelmének” nevezni, habár tudja, hogy mindketten halott, használhatatlan robotként sétálnak. Erősödik az az érzése, hogy visszanyeri érzéseit és lelkét, és egyidejűleg erősödik a félelme, hogy ezeket újra elveszti, vagy hogy már visszafordíthatatlanul elvesztette őket; és hogy ő is csak egy olyan gép, vagy olyan gép lesz, mint akiket maga körül lát. Félelmét egy rejtelmes, rideg szójátékba illeszti: „…Az ideges rendszer összeomlik…” – Szorosan összecsomózva érzéseit, az összeomlás tudatát, és azon félelmeit, hogy ez az összeomlás inkább galaktikus méretű lesz annál, mint saját életének megszűnése.

6. The Speed of Pain [A]

Szomorú, keserű sírás Bowie és Pink Floyd-féle méltósággal valamint gospel kórussal tarkított kecsességgel. A szám központi gondolata, hogy valaki azt reméli, legyőzheti a fájdalom gyorsaságát, és a szerelem, mely a fájdalom okozója, még mindig valódi, és hogy a fájdalom még mindig jobb, mint a teljes érzéketlenség. „Csak emlékezz, hogy mikor azt hiszed, szabad vagy, a törés a kibaszott szívedben én vagyok” – énekli Manson, felidézve a függőség és az összetört szív érzését. Talán evvel önmagát nyugtatja, hogy Coma White nem fogja csak úgy otthagyni egy nap. A Fájdalom Gyorsasága úgy hat, mint egy ’baszódj meg és halj meg’ szám a Mechanical Animals-on – „Szeretném, ha tudnék aludni / De nem tudok a hátamra feküdni / Mert minden napra van egy kés / Mióta ismerlek téged” - de az Alien/Angyal egy új Marilyn Manson, aki képes megbocsátani és felejteni. „Tartsd meg titkaidat halott hajba burkolva” – énekli halkan, nincs arra szüksége, hogy előássa őket. Annak ellenére, hogy kések vannak a hátában, a dal megőrzi szánalmát, ahogy a végén dúdolja: „Reméld, hogy kéz a kézben ér utol minket a halál / Mindörökké” (És a Gótikus szelleműem még mindig csalódottak? Mi lehet ennél gótikusabb?)

A szám hangulata nagyon emlékeztet a Kiss Dynasty albumára, pontosabban a „Sure Know Something” című számra. Nem mondanám, ha nem ez lenne Twiggy kedvenc albuma.

7. Posthuman [A]

A Posthuman és az I Want to Disappear-be való átmenete bizonyos szempontból tartalmazza a lemez teljes lényegét, mondanivalóját, ezért kiemelt helyre sorolandó a számok között. Ez a szám egy rémisztő, robogó, vágtató darab, az egyetlen olyan nem-Omega szám, mely igazi hard rock elemekre épül, így egyben a legintenzívebb és legnyíltabb dal. Emellett az egyetlen olyan a Mechanical Animals-ön, melyben az Alien/Angyal újra összegyűjti az Antikrisztus erejét és tüzét, és ezért helyeződik ide a hangsúly: itt kristályosodik ki mindaz, amit előző szerepében tanult, és csak leng, mint egy fényesen szikrázó kard. Az első Kennedy utalás itt hangzik el, azóta, hogy Manson felhagyott a tömeggyilkosokkal, ugyanis: John F. Kennedy volt az első igazi ’TV elnök’, kinek halála nemzeti katarzist váltott ki és mítikus hőssé emelte őt, akire nemzeti, szent áldozatként, mártírként tekintenek mindmáig. „Neki” [ „she” ] (nem „Neked”, és nem is Coma White-nak) „olyan szemei vannak, mint Zaprudernek”, annak az amatőr filmesnek, aki a Kennedy gyilkosságot megörökítő híres felvételeket készítette; „azt akarja, hogy tökéletes legyek, mint Kennedy” és álmaiban „ő szent, mint Jackie O”. Ebből leszűrhető, hogy Marilyn halálát kívánja, miközben imidzsét csiszolgatja mellette a limuzinban; egy gyilkosság által született szappanopera sztár, egy tragikus sorsú heroin, mint a legendás, vérpecsétes „Első Özvegy”. „Mutasd meg a halott csillagokat, mindegyikük énekel” üvölti Marilyn visszafojtott indulatokkal, itt gondol az összes mártírra, JFK-től, Kurt Cobain-en en keresztül egészen Diana hercegnőig, de visszautasítja, hogy az ő oldalukra állna: „Ez egy lázadás, hithű és tiszta”. Hithű és tiszta – egy valódi, nem közvetett, lelki tapasztalat. Visszautasítja a halott ikonok és ’TV mártírok’ kultikus, vallásszerű imádatát – „Ez nem Isten! Ez nem Isten!” – ordítja nyikorgó hangon, majd egy Antichrist Superstar-ra visszavezethető gondolatot közöl, miszerint „Isten csak egy statisztika, egy szám, ameddig nem tudsz elszámolni”. A poklot is megjárva megadatott neki a lélek legtisztább átlátása, és ennek eredete. Isten egy rejtély, Isten ott van a szívünkben, vagy a zenében, vagy éppen tebenned; Isten nem ez a szintetikus hisztéria, ez a hátborzongató, katolikus ereklyeimádat és vérfolyatás. Ő látja ezt, és nem játssza tovább ezt a játékot. Isten gondolata úgy csap le rá, mint egy zendülő tömeg; zavartságában és bánatában azt kívánta, bárcsak halott lenne, ha mítikus szerepe a feláldozott fekete bárány csupán. Egyszer már eljátszotta a véres Antikrisztus szerepét, de már túllépett Isten effajta megítélésén. Várja a halált – várja a világ végét – de tudja, hogy ő nem egy áldozat. Visszanyerve régi érzéseit és dühét rájön, hogy nem vesztett el mindent, és hogy ez az érzés valódi, és még mindig az övé.

(Megjegyzés: Manson még egyszer felvetette ezt a témát a banda honlapján. Ez a pár sor volt olvasható annak idején Manson egyik üzenetében:

„Szeretem, hogy átláthattok az agyamon

kis zapruderek

ahogy visszatekertek és újra lejátszotok.

Szeretem, ha átlövitek az agyam,

És valójában mit árulunk?

És valójában mit veszünk?”

Ez a pár sorocska több értelmű és igen árnyalt. „Átlövitek az agyam” – részben felidézi John F Kennedy halálát, és azon érzéket, hogy jókor, jó időben veszünk fel valamit, mintha azt mondaná: „keresztül láttok a szememen” – ez kissé emlékeztet az Antichrist Superstar Mister Superstar című számának ijesztő „Öld meg magad a TV-n” sorára. A töltény szó itt megegyezik a kamera-felvétellel: mindegyik nyilvánosságra hozhatja egy ember koponyájának tartalmát. És mi, a „kis zapruderek”, vagyunk az egyetlenek, akik elkészítik a felvételt, „visszatekerünk és újra lejátszunk”, minden szót és minden filmkockát, átvizsgáljuk még a csontokat is árulkodó nyomok után kutatva. Ez soha nem kever minket veszélybe…vagy önmagát; mi mind bűnösök vagyunk ebben; ő az egyetlen, aki azt mondja, hogy szereti ezt…)

…és most térjünk vissza előre megtervezett programunkba…

Az átmeneti részben halljuk a tömeg morajlását, majd egy gépies hang szólal meg: „Hölgyeim és Uraim, Omega és a Mechanikus Állatok”

8. I Want to Disappear [O]

Ez a szám egy igazi pörgős darab, visító gitárokkal, torzított basszerral, mely mennydörgő erőt kölcsönöz a dalnak; ám Manson kezében van az irányítás, ő adja a varázsát és emelkedett hangnemét. Ostorozó, punkos gúnnyal énekelt sorok, melyek elsőre talán viccesnek is tűnnek, de rövidesen előtűnik belőlük a keserűség is. („Igen üres vagyok”), mely fojtogató önmegvetéssel párosul: „Nézz rám, szűz voltam, felnőttem, hogy kurva legyek, és akarom, hiszek benne…” Az „és akarom” az, mely teker a fojtó vason, nemtörődömséggel, és pokoli elszántsággal, mely az Omegát jellemzi. „Szeretjük a függőséget, mert hatására úgy érezzük, mintha számítanánk valamit”. Csupán a fájdalom maradt, mint az Omega egyetlen érzése, csupán ezt érzékeli másoktól is. Már semmi sem számít neki többé… anyja elveszett, apja egy idegen, túlságosan elunta az életét a nihilizmushoz, és az összes drogod sem elég ahhoz, hogy meggyőzd. Teljes ellentéte az újjászületésnek, a gyengeségnek, ami mindenre jellemző. Aközben, hogy Omega érzelmei lassan kezdenek visszaszivárogni, ugyanúgy kiszipolyozzák őt is. Nem képes ellenállni a média keselyűinek, mert szüksége van a figyelmükre, nem képes nélkülük létezni ( „Nézz rám! – sírja, mint a Macska a Kalapban (The Cat In The Hat) ), de ugyanígy utálja is; számára a hírnév Coma White. Könyörtelenül sebzi önmagát ( „Bárcsak nem én lennék” – Mister Superstar), úgy érzi, olyan szintetikus lett, mint amennyire az alteregója valódi, és ezért utálja magát. Nehéz megérteni, hogy mit is érzett, talán irigyelte a másik önmagát? Egyáltalán érezte az ő érzéseit? Ezért is nehéz megérteni, és elfogadni, hogy ezt ugyanaz a lény énekli, mint az előző számot; miközben lelkének két félteke között óriási szakadék tátong.

9. I Don’t Like The Drugs (but the drugs like me) [O]

Nehézkes, komikus és szemtelen 70-es éveket idéző, funk elemeket felvonultató szám, mely célpontba veszi azt az önelégültséget, mely úrrá lett rajtunk, és a vallást, oldalba rúgva szokásait. Azért találunk értékre mutató elemet itt is – ami a gospel énekesnőkben testesül meg. Vajon azt akarja evvel mondani, hogy a nyilvános beismerés, és a jófiú-imidzs csak a függőség, és az élvezetek újabb formái, az, hogy mindenki rákap valamire? A következő sorok: „Végrehajtották rajtunk a vizeletvizsgálatot és imádkozunk” valamint a „keresztények öngyilkosság láttán” vajon azt szimbolizálják, hogy a Jézus mögé bújás, és a rá való támaszkodás csak a függőség egy formája? (mely ha igaz lenne, akkor a gospel énekesnőket igazán ördögi szerepbe bújtatná) Mindenkinek megvan a maga Coma White-ja…(Egy Manson interjúból: „Minél többet hallgatom a lemezt, annál jobban akarom azt előadni.” Ha nem kívánsz valamit, akkor valami más után óhajtozol.)

Valójában mindegy, hogy mit használsz méregnek, habár: „Van egy lyuk a lelkünkön, melyet a függőséggel töltünk ki, és jól érezzük magunkat.” A legvalószínűbb Bowie hatás a Fame; erre utal a kísérteties Bowie-féle vokál, melyet a „megszégyenítés 15 percénél” hallunk.

10. New Model No 15 [O]

Csípős, keserű humorú, de valódi rock darab. Itt merül fel az ok, hogy miért érzéstelenítsünk valakit: így nem érzed, amikor felszeletelnek és felszolgálnak, mint egy süteményt. Narrátorunk önmagát gúnyolja; önmagát úgy állítja be, mint egy sokat keresett terméket, mely életszerű, pózoló, és majdnem valódi, egy igazi ’Marilyn Mandroid’. Az önutálattól undorodva vall: „Jobb fejileg, az ágyban és az irodában, leszopja és mosolyog”. Mint az az eddigiekből is kiderül, az Omega szereti magát kurvának beállítani. Harsány, mint az I Want To Disappear - „Hamisítvány vagyok, mint egy esküvői torta…Semmi sincs idebenn” – de kissé elhatárolja magát, és kissé ironikusabb is; a hirtelen jött hírnevet gúnyolja fanyar szójátékkal: „És bizonytalan vagyok, és tudom, hogy homopolita vagyok…Centrifugált vagyok, és én tudom, hogy be vagyok lőve és hempergek…”

A dal new-wave stílusú hangzása, az ütemet adó taps, és a cikázó szintetizátor, valamint a dühödt, izgatott gitárriffek – és emellett a „Szánalmasan kiszámítható” szólója – által rajzolódik ki az élet elüzletiesedett oldala. Nincs még egy olyan dal, mely egy ennyire általános hangzást ilyen undorítóan feldolgozna és formálna. Egy nyilvánvaló utalást találunk a The Dope Show klipjében, amikor az Alien töri-zúzza az ő képére formázott manöken-bábúkat. A legvalószínűbb eredet Knack a 15 perces hírneve, a My Sharona, és Devo Girl U Want-ja.

11. User Friendly [O]

Itt van a várva várt „bassz és halj meg” szám, mely egy utálattól izzó darab, hegyes dárdákkal és szexi női hangokkal (Dyanna Lauren, a híres pornószínésznő), és ez mind a mondanivalót támasztja alá: drog, a baszás olyanokkal, akik szarnak mindenre. Mechanikus szex, az elérzéketlenedés, és a lélek elsorvadása, valamint egy ok az érzéketlenség, a teljes bénultság elérésére (Vagy ez is csak a függőség egy típusa. Vagy esetleg Los Angeles.) Pimasz refrén, épp annyira, mint ahogyan vele viselkednek: „Nem szeretlek, de meg foglak baszni, míg nem jön valaki jobb”. Omega még él, még érez annyira, hogy meglássa, érzékelje ezeket a dolgokat maga körül, hogy meglássa ezt: „Véreztem azért, csakhogy megérints, soha nem halnál meg csak értem”. De az itt megjelenő önbecsülés egyben az utolsó is. „Használj, mintha csak egy kurva lennék, A hosszú kapcsolatok olyan unalmasak”, és evvel megadja a döfést, de semmi jelét annak, hogy elmenne – végeredményben, ez nem áll messze az Omega önmagáról alkotott keserű véleményétől – és az egész csak begennyesedik, mint egy seb. Egészségtelenül hangzik, a nyomasztó szintetizátorral, a video-játék-szerű zörejekkel és a csipogásokkal, melyektől a falak kaparjuk.

A cím egy velős szójáték, mely talán többet mond, mint maga a szám; nem csupán egyenlővé teszi az érzéketlen szeretőt egy szolgálatra-kész géppel, és belehelyezi ezt a drog-témába (a felhasználó (user) itt többértelmű), hanem még gúnyt is űz a számítógépekből, melyeket szánalmasan próbálunk emberszerűvé varázsolni; életerőt, életet adunk nekik, miközben mi is egyre inkább gépiesebbé válunk.

12. Fundamenthally Loathsome [O]

Omega leteszi lapjait: „Amikor utálom, tudom, hogy érezhetek, de ha szeretsz, tudod, hogy ez nem igazi”. Sokkal könnyebb számára az utálatban bízni, mint a megkérdőjelezett szeretetben. „Fel akarok ébredni a világodban fájdalom nélkül”, siránkozik Omega, de valójában számára ez csak akkor valósulhat meg, ha nem is kel föl…

Omega nem képes az átváltozásra, melyen az alteregója már majdnem túljutott; beletörődik az élő-halott világ magányába – „egy őrült, kibaszott világba, a pokolba vezető úton”. Ez kissé úgy hangzik, mint az Antikrisztus Szupersztár paródiája, mivel úgy hangzik, mintha ez a személyiség megkedvelte volna a posztnihilizmus extrémitását. (A Dead to the World Tour alatt néha két szám között volt hallható ez a pár sor: „Egy őrült világban/ a pokolba vezető úton/ tudjuk, hogy mit kell tenni, és azt jól csináljuk”) A dal első fele könnyed, óvatos, merengő hangulat a domináns, majd innen felemelkedik, erőteljes gitár viszi egészen a csúcsig, míg Omega csikorgatja fogait: Vajon neked, vagy neki kéne előbb meghalnia?…

13. The Last Day On Earth [A]

Hölgyeim és Uraim, Omega: Engedjék meg, hogy okot adjak az életre. Egy elképesztően gyönyörű, epikus ground-os románc, melyet átjár a szintetizátor ragyogó, de elsöprő ereje; egy gigantikus muzikális naplemente megjelenítése. Érzelemdús és őszinte: „Most megtaláltalak, és már majdnem túl késő”. De csak majdnem. Még nincs minden veszve. Még időben, védetten, kéz a kézben a világ romjai felett.

„Az összes előző életemben ostobán viselkedtem”, sírja Manson; megadatik számára az utolsó esély, hogy javítson a dolgokon, ezért tesz egy végső vallomást: Egyedül nem képes elmenni. Miközben azért harcolt, hogy sztár legyen, megtapasztalta azt, hogy milyen érzés is érezni, hogy milyen az, amikor törődnek vele. „Igen üres vagyok itt nélküled, tudom, hogy a halálomat akarják” – énekli nyitott szívvel, egy különleges vallomásban; és valaki hallgatja őt. A felfogható világon kívül, ahol már csillagok sincsenek, csak a narrátorunk és lelki társa; bukottan, megfosztva a megváltástól, reszketve és gyengén, beismeri az igazi szerelem lehetőségét. Felemelkednek a kétségekben, melyeket a dicsőség okoz számukra. A monumentális, dallamos dalban, melyet áthat egyfajta hatalmas földöntúli tisztaság – melyet többek közt Gingernek és Zim Zum-nak köszönhetünk – megtesszük a magunk fogadalmát: „Együtt leszünk, míg a bolygó meghal…soha nem búcsúzunk majd el”. Mi vagyunk az utolsó generáció, „sérült modulok”, melyek képtelenek már ellátni, de legalább valódi, emberi lélekkel nézhetünk szembe a véggel.

Természetesen, ez eléggé optimista felfogás – A „te” itt lehet akár egy drog, vagy bármi, melyet élvezetnek tart. De haladjunk kicsit tovább a gondolatmenetben. Manson egyik interjújában elmondta, hogy az album tragikuma, szomorú hangulata abból a rossz előérzetből fakad, hogy újjászületése már túl későn következett be: habár lelke visszanyerte érzéseit, mely nem akarja a világvéget, nem lesz ott időben, hogy megállíthassa az apokalipszis pusztító hullámát, melyre Antikrisztus Szupersztárként összes erejét fordította. Ha így történik, akkor Omega és az Alien (Alfa) is elismeri, de Alfa lesz az, aki végül emberi impulzust kölcsönöz ennek az egésznek – ha már elkéstünk avval, hogy átugorjunk a szakadék felett, legalább fogjuk valaki kezét, amikor keresztülhaladunk rajta. Nem igazán happy end, de az albumhoz mérten egy mennyei vég.

Egy feltételezés szerint itt forul meg a kártyalap. Választ, elkülönül Omegától és a kínzó kétségbeeséstől; visszaalakul Alfává, az emberi formát választva, és mindent újrakezd. Ez felfogható egy kisebb győzelemként is, akkoraként, mint amikor kinyitod újra a szemed több hetes kóma után, de ez a Földön nem érzékelhető.

14. Coma White [A]

Manson tragikus végként jellemezte ezt a dalt, de ez inkább antiklimax főhősünk csontfehér lelkének megmenekvésére nézve. Ezek után, mi lehet a mi misztikus heroinunk, a vétkes, de még mindig szeretett Coma White? Vajon már túl messzire ment ahhoz, hogy meg lehessen menteni? „Van valami hideg és üres a mosolyában”, amint az elvesztett lány szellemét nézi; szomorúan vonja le a következtetést: „A világ összes drogja sem fogja megmenteni őt saját magától”. Ő még messzebb ment, mint narrátorunk… A refrénben: „Mert egy tökéletes világból származol, Egy világból, amely ma ellökött magától”. Vajon az Alien világa tűnik tökéletesnek? Ez az ő döntése, hogy mentenie kell magát attól, ami eltaszítja? Az album maszkjai közül melyik Coma White, és mit jelent valójában számára ez a képzeletbeli lény? Ha a dalban minden „neked” az ő hangja, akkor ő az egyetlen, aki ezt a litániát előadja: „Egy tabletta, hogy megbénulj, egy kapszula, hogy megnémulj, egy kapszula, mely teljesen elvarázsol”. És ő 8Coma White) valószínűleg egy személy, magányos és fügő, valaki, akit ismerünk. Vagy ha mi voltunk Coma White, akkor számunkra Coma White jelenti Mansont, és mi vagyunk azok, akiknek menteniük kell magukat… Vagy csupán egy drog hangja, a lemez hangja, vagy bármié, amire nagyobb szükséged van, mint a saját lelkedre.